A nagyszülői mondatban a sparhelt, a spájz és a hokedli még pontos, hétköznapi tárgyakat jelölt, nem megfejtendő rejtvényt. „Tedd a bögrét a kredencbe”, „nézd meg, mi van a spájzban” – az ilyen fordulatok sok családban ma is felbukkannak, csak éppen egy-egy szó mögött már homályosabb a kép.
Ezek a kifejezések egy régebbi otthon rendjét, tárgyait és szokásait őrzik. Némelyik ma is elevenen él a beszédben, másik inkább családi történetekben, régi receptekben vagy nagyszülőktől hallott mondatokban kerül elő. Ha értjük őket, a történetből is több marad meg, mint néhány ismerős hangzású szó.
Egy régi konyha szókincse ma is ott lapul a családi mondatokban
A régi háztartási szavak gyakran úgy maradnak velünk, hogy közben maga a tárgy már eltűnik a lakásból. Valaki még spájznak hívja a kamrát, más a függönyt firhangként emlegeti, és akad család, ahol a „tedd fel a stelázsira” ma is teljesen érthető utasítás. Ezek nem hibás vagy „elrontott” szavak, hanem különböző korokból, tájakról és beszédmódokból itt maradt alakok.
A felsorolt kifejezések jelentős része német, illetve osztrák-bajor közvetítéssel került a magyarba. Ide tartozik a sparhelt, a spájz, a stelázsi, a hokedli, a kredenc, a firhang, a hózentróger, a slafrok, a vájdling és a vekker is. Nem véletlen, hogy ennyi szó kötődik a lakáshoz, a konyhához vagy a reggeli készülődéshez: a mindennapi tárgyaknak nevet kellett adni, a nevek pedig a használattal együtt költöztek egyik nyelvből a másikba.
Ismerős szó, régies íz
Nem egyformán öregedtek ezek a szavak. A spájz vagy a vekker sokak számára ma is élő köznyelvi szó, legfeljebb kissé otthonosabb, régebbi hangulatú, mint a kamra vagy az ébresztőóra. A vájdling, a firhang vagy a hózentróger már inkább nagyszülői mondatokból, régi történetekből ismerős. Ettől még nem múzeumi darabok: egyetlen jól időzített szóval egész konyhák, előszobák és reggeli kapkodások rajzolódnak ki.
A szavak útja olykor kacskaringós. A sezlon a francia chaise longue német közvetítésével honosodott meg, a kredenc eredete pedig az olasz nyelvig vezet, szintén német közvetítéssel. Az ilyen háttéradatokhoz jó kapaszkodót ad Tótfalusi István Magyar etimológiai nagyszótára, amelynek szócikkei több itt szereplő szó eredetét is rögzítik. Mindez azt mutatja, hogy a családi beszédben a tárgyakkal együtt a szavak is sokáig megőrzik a helyüket.
Ahol a sparhelt fűtött, a kredenc pedig őrizte a tányérokat
1. Sparhelt
Mai megfelelője a tűzhely, de a sparhelt szó jóval többet idéz egy egyszerű sütő-főzőkészüléknél: a tüzelős konyha melegét is magával hozza. A német Sparherd szóból került a magyarba. A régi háztartásban itt készült az étel, miközben a készülék fűtötte is a helyiséget.
Példamondat: Mire a sparhelt rendesen átmelegedett, a konyhában már a reggelihez készítették a bögréket.
2. Spájz
A spájz mai megfelelője a kamra vagy az éléskamra: az a helyiség, ahol az élelmiszerek sorakoznak. A szó a bajor Speis, vagyis „éléskamra” nyomán honosodott meg; a német szó végső forrása a latin expensa, „kiadás”.
Példamondat: A spájz felső polcán mindig akadt egy üveg lekvár, amelyről mindenki megfeledkezett.
3. Stelázsi
A stelázsi állvány vagy polcrendszer, amelyen kéznél lehetnek az edények, üvegek és egyéb háztartási holmik. A német Stellage szóból ered, annak hátterében pedig a holland stellage áll. Magyar adatolása 1774-ből ismert. Ma inkább a garázsban bukkan fel a neve, mint a konyhában.
Példamondat: A befőttesüvegek katonás rendben álltak a stelázsin, címkével előre.
4. Hokedli
A hokedli támla nélküli konyhaszék, olykor fiókkal készült; mondják hoklinak is. Neve a bajor hockerl szóból jön, amely a német Hocker, „zsámoly” kicsinyített alakja. Kis helyen elfért, gyorsan arrébb lehetett tenni, és akkor is jól jött, amikor még egy vendég leült az asztalhoz.
Példamondat: A gyerek a hokedlire állt, hogy elérje a kredenc alsó fiókját.
5. Kredenc
A kredenc mai szóval konyhaszekrény, régies nevén pohárszék. Ide kerültek a tányérok, bögrék és poharak, gyakran úgy, hogy minden darabnak megvolt a maga helye. A német Kredenz közvetítésével az olasz credenza szóra vezethető vissza. Első magyar említése 1647-ből való.
Példamondat: Az ünnepi tányérokat a kredenc felső részében tartották, messze a hétköznapi használattól.
6. Firhang
A firhang a függöny népies, tréfás neve. A német Vorhang szóból származik, és már a hangzása is könnyedebb, beszédesebb a mai köznyelvi megfelelőjénél. Egy konyha ablakában a firhang egyszerre takart, szűrte a fényt, és otthonos részletté tette a helyiséget.
Példamondat: Délutánra félrehúzták a firhangot, hogy több fény essen az asztalra.
Nem csak a bútor volt más: így öltöztek, pihentek és indultak reggel
7. Sezlon
A sezlon eredetileg heverő: olyan hosszabb fekvőbútor, amelyen délutáni pihenésre is kényelmesen el lehet nyúlni. A szó a német Chaiselongue alakból érkezett, annak hátterében pedig a francia chaise longue, vagyis „hosszú szék” áll. Mire a magyar köznyelvbe bekopott, rövidebb és jóval otthonosabb hangzású lett.
Ma sokan kanapéra vagy díványra is mondják, hogy sezlon, bár ez már köznyelvi, tágabb használat. A szóban benne maradt valami komótos, kissé régies délutáni hangulat: nem egyszerűen leülünk, hanem elfoglaljuk a sezlont.
8. Hózentróger
A hózentróger a nadrágtartó régies neve, és már a hangzása is olyan, mintha hosszú kabát, zsebóra és gondosan kifényesített cipő járna hozzá. Német eredetű szó: a Hosenträger a Hose, vagyis nadrág, valamint a tragen, azaz viselni, hordani elemekből áll.
Írhatják hózentrágernek is, a jelentése azonban ugyanaz: vállon átvetett pánt, amely a nadrágot tartja. Ma többnyire tréfás vagy nosztalgikus szóként bukkan fel, míg a hétköznapi megfelelője egyszerűen a nadrágtartó.
9. Slafrok
A slafrok a hálóköntös szleng- és népies neve. Német megfelelőjéből, a Schlafrock szóból ered, és jól illik ahhoz a ruhadarabhoz, amelyet az ember ébredés után még nem szívesen cserélne utcai öltözékre. Nem kell hozzá ünnepi alkalom: a slafrok kimondottan az otthoni, ráérős percekhez tartozik.
Mai szóval hálóköntöst mondunk, de a slafrok jóval játékosabb. Egy mondatban rögtön megjelenik a reggeli kávé, a még félbehagyott készülődés és az ajtóig kiszaladó, papucsos házigazda képe.
10. Ridikül
A ridikül kis női táska, eredeti jelentése szerint a hölgyek kis kézitáskája. A Wikiszótár szerint a helyes alak a retikül lenne, a ridikül pedig ennek elváltozott, népies formája. Vagyis a ridikül a retikül népies változata, a két szó ugyanazt a kis táskát jelöli.
Akárhogyan nevezzük, nem nagy pakolótáskáról van szó, hanem kézben vagy karon hordott kisebb darabról. A „ridikül” szó hallatán könnyen elképzelhető egy gondosan összeállított öltözék apró, személyes kelléke.
Vájdling, vekker, mángorló: három szó, amelyhez egy egész nap hozzátartozott
11. Vájdling
A vájdling nagy, kerek, kétfüles fém- vagy zománcedény volt, amelyet ételkészítéshez és mosogatáshoz is elővettek. Formája könnyen felismerhető: felül szélesebb, mint alul. A mosogatódézsa és a mosogatótál szintén ezt a tárgyat jelöli.
A szó a bajor weitling nyomán került a magyarba, és vájling, illetve vajling alakban is előfordul. Egy családi történetben tehát, ha valaki a vájdlingot emlegeti, nem egy különös konyhai rejtélyről, hanem egy jókora, kétfüles munkatársról beszél.
12. Vekker
A vekker az ébresztőóra köznyelvi neve. Az osztrák-német Wecker szóból származik, de magyar mondatban már teljesen otthonosan cseng: „Felhúztad a vekkert?” A szóhoz szinte odaképzelhető a csengős szerkezet az éjjeliszekrényen, amely nem hagyott sok teret a reggeli alkudozásnak.
Ma a standard megnevezés az ébresztőóra, akár külön készülékről, akár más eszközön beállított jelzésről van szó. A vekker viszont tömörebb, és a hangzásában is benne maradt valami a korai kelés határozottságából.
13. Mángorló
A mángorló a ruhák mángorlására szolgáló eszköz vagy gép, angol megnevezése mangle. A lepedők, nagyobb textíliák simításának munkájához kapcsolódik: a hengerek segítségével egyenletesebbre lehetett dolgozni az anyagot, mielőtt a vasaló általánossá vált volna.
Neve a mángorol igéből jön, az –ó képző pedig rögtön megmondja, mire való: mángorolni lehet vele. Egy régi háztartásról szóló elbeszélésben ezért a mángorló nem díszes, megfejtésre váró tárgy, hanem a mosás utáni munka egyik szereplője.
Ezek a szavak apró, de pontos részleteket adnak a családi történetekhez. Ha tudjuk, mi került a vájdlingba, mi csörgött hajnalban, és mire szolgált a mángorló, a régi mondatok mögött a napi teendők rendje is kirajzolódik.
Tedd próbára a régi szavak ismeretét
Ha egy családi történetben újabb ismeretlen szó akad a füledbe, játékosan is utánajárhatsz a jelentésének. A Szójelentés-felismerő egy körben tíz régi vagy ritka magyar szót ad fel: négy jelentés közül választhatsz, azonnal kiderül, jól döntöttél-e, a végén pedig a helyes jelentéseket is átnézheted. Billentyűzettel is működik, így gyors kis nyelvi próba lehet két teendő között. A tágabb nyelvi tudásodat a Magyar nyelv kvíz – 10 kérdés teszi próbára.
Gyakori kérdések
Régiesnek számít-e, ha valaki ma is azt mondja, hogy spájz vagy vekker?
Nem feltétlenül: ezek a szavak sok családban és tájban ma is természetesen hangzanak. A köznyelvben gyakoribb lehet a kamra vagy az ébresztőóra, de a régebbi alak használata önmagában nem hiba.
Miért maradhatnak fenn régi tárgynevek akkor is, amikor maga a tárgy már eltűnt a háztartásokból?
A családi beszédben a szavak gyakran tovább élnek a tárgynál: megszokásból, emlékekhez kötődve vagy tréfásan használjuk őket. Előfordul az is, hogy a régi név újabb tárgyra ragad rá, mert hasonló szerepet tölt be.
Érdemes-e kijavítani a családtagot, ha a köznyelvitől eltérő alakot, például ridikült használ?
Inkább kérdezz rá kíváncsian, ha nem világos a szó jelentése. A családi vagy tájhoz kötődő szóhasználat a beszéd saját színe, és sokszor egy régi történet hangulatának is része.
Hogyan lehet biztosan ellenőrizni egy régi szó jelentését, ha a családban többféleképpen emlékeznek rá?
Érdemes szótárban utánanézni, majd összevetni a családban hallott mondattal és a tárgy vagy helyzet leírásával. Így különválasztható az eredeti jelentés attól, ahogyan a szó egy adott családban továbbalakult.












